élünk

A blog címe miért, a bejegyzés címe élünk. Nah mi lesz ebből? Egy szokványos újévi bejegyzés.
Na lássuk:

Mi volt ebben az évben?

Az évet újból (többek között) kedves feleségem társaságában kezdtem, akinek egyre csak nagyobb lett a hasa az év első részében, és igen, március 13-án megtörtént a csoda, az emberiség egy újabb mintapéldánnyal gazdagodott Ákos személyében, minden elfogultságot félretéve.
Eléggé kitöltötte az évet a család, néhány ezer fénykép készült, igyekezve a napi minimum 1-et tartani Ákosról, de a heti 100 általában kijött, mikor én is a közelben voltam.
A legjobbakat válogattam rendszeresen, minden Ákos minden hónapja külön picasa albumban:

első második harmadik negyedik ötödik hatodik hetedik nyolcadik

Néha egy-egy frappáns Facebook bejegyzés/blog/beszélgetés elgondolkodtatott, hogy jó az embernek, ha 23 évesen házasodik és 25 évesen már gyereke van? Egyesek szerint ez olyan, mint tízkor hazamenni egy buliból. Én kicsit átfogalmaznám: olyan, mint tízkor átmenni egy másik buliba, ahol más zene szól. Nem könnyebb, sőt, sokszor nehezebb, de tisztára megéri. Az ember maradhat gyerek egész életében, maradhat gyerek családdal is. Vagy mit jelent gyereknek lenni? Nem lehetek teljes mértékben gyerek, mert felelősséget kell vállalnom valamikért és valakikért, döntéseket kell meghoznom amik emberek életét befolyásolják. De ettől még érzem magamban a gyereket. Néha fáradhatatlanul filmet kell néznem, hangosan tomboló zenét kell hallgatnom, játszanom kell, el kell futnom a világból, ordítanom kell, stb. De ettől még szép az élet. És boldog vagyok. Évek óta. Boldog mint életstílus, nem mint pillanatnyi állatpot. Még ha néha szomorú is vagyok. És mindezt egy kis csöppség erősítette meg bennem, akinek a mosolyától elolvadok. Ezért megérte átmenni egy másik buliba. Viszont hogy mikor megy az ember egyik buliból a másikba, nem csak rajta áll: jó, ha valaki áthívja a másikba, akár tízkor, akár éjfélkor, akár hajnali négykor.

Továbbá az évet egy olyan munkahelyen dolgoztam végig ahonnan még nem áll szándékomban sem eljönni (tavaly egyszer és tavalyelőtt kétszer váltottam munkahelyet), nagyon szeretem, élvezem, leköt, stb. Nekem való.


Mindezek mellett még szabadidőmben programoztam is, nagyrészt a GNOME folyamat-kezelő alkalmazása, a System Monitor és synaptic csomagkezelő frontján, egy-két kitérőt leszámítva. Büszkén mondhatom, hogy mindkét alkalmazás hivatalos fejlesztői közé tartozom mostmár, mitöbb, a System Monitor karbantartója is vagyok. Néhány számadat a munkámról: System Monitorban 167 hibát bezártam (kijavítottam/már létező hibával azonosítottam), az év eleji 130 ismert hiba/kérés közül már csak 68 aktuális, 59 forráskód-módosítást végeztem.

Saját alkalmazások készítésével is próbálkoztam, két különböző logikai játék prototípusát is elkészítettem nyílt forráskóddal, nyílt tehnológiákkal. Mindkettőre büszke vagyok, és mindkettő esetében sajnálom, hogy nem fejeztem be, habár ezen a 2013 évben legalább egyik esetében változtatni szeretnék.

Az év csalódása sem maradt el (a történelem ismétli önmagát), melynek következményében jelentősen megváltoztattam prioritásaimat. Ez talán inkább hasznos, mint káros. Még néha fáj, de múlik. Ilyen az élet.

Mi lesz ezután?

Új év. Új célok. Új fogadalmak. Vagyis ezek szoktak. Nekem csak pár szeretnék-em van (ide csak a mérhető dolgokat írom fel, pl a szeretnék még jobb férj, barát, apa lenni ezért nincs itt):

• szeretném befejezni legalább egyik játékom 2013-ban
• szeretném legalább ilyen aktívan továbbvinni a System Monitort 2013-ban
• ez kicsit távolabbi, de a 30. születésnapomat saját penthouse-unkban vagy házunkban szeretném ünnepelni
• szeretnék több időt tölteni azzal a nagyon kevés emberrel, akiket barátaimnak mondhatok, akik barátuknak mondanak

"Így hát ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
talán abban van az utolsó remény!
Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
de ha akarjuk még tűzhet ránk a fény"

Boldogabb Új Évet!

ha elég már abból

Ha elég már abból, hogy csak menekülsz
a csalódott évek elől.
Ha nincsen sem béke, sem értelmes harc
kérni nincs kedved s nincs is kitől.
Ha hívások nélkül mégis újra nekivágsz,
az érzelmek hamvain jársz.
Megzörren néha, mint az elszáradt csokrok
a kérdés: még mit vársz?

És egy kéz érted mozdul,
hív egy új mosoly.
És egy eltévedt angyal
elrabol az árnyaidtól.
És egy új érzés ölel
és a hűség hozzád ér.
Veled száll, száll az angyal,
vigyáz rád,
békét ígér.

Ha rémiszt, amit átélsz, bár nyugalomnak tűnt
csak baljósan áradó csönd.
A megriadt lélek hová rejtőzhet el,
ha az ámítás vallássá nőtt?
Ha láttad már, mi is áll a hamis tükrön túl,
és hogy lett a gyöngyökből könny?
Már úgy érzed, jobb lesz,
ha az ember az álmoktól sorra elköszön.

És egy kéz érted mozdul,
hív egy új mosoly.
És egy eltévedt angyal
elrabol az árnyaidtól.
És egy új érzés ölel
és a hűség hozzád ér.
Veled száll, száll az angyal,
vigyáz rád,
békét ígér.

Veled száll, száll az angyal,
vigyáz rád,
békét ígér.

 ( Sztevanovity Dusán - Angyal)

megjött

Egyesek már nagyon várták ezt a bejegyzést. Hát íme, rólam. Hosszan. Egy éjszakámról, majd az utána következp időszakomról.
Május 12-ről 13-ra virradó éjjel: Gondolataim kuszák- Egyik pillanatban erős, hitből fakadó meggyőződés, a következőben a létségbeesés határát súroló aggodalom, észbontó félelem és hasogató tehetetlenség finom egyvelege gyötör a félhomályban, a szürke folyósón guggolva, türelmetlenül várakozva. A folyósó új hely, eddig otthon voltunk, és idegeim határait teszteltük, miközben ezt férfiasan titkolnom kellett. És várok. Minden perc egy órának tűnik ezen az éjjelen. És megjött az ügyeletes orvos, a hangjából ítélve enyhe mosollyal az arcán, de a terem ajtaja fölötti ablakon kiszűrődő fény nem világította meg eléggé, hogy láthassam is. A teremből (mint később megállapítottam az ajtóhoz közel levő nyitott szellőző-ablakocskán át) hangok érthetetlen össszevisszasága hallatszik ki, beszélgetnek, de nem értem, hogy miről. Telefoncsörgés. Elhangzik a kérdés, hogy fájások vannak-e, majd néhány szóban a teremhez vezető útvesztőn átjutáshoz szükséges navigálási utasítások hangzanak el, s néhány perc múlva újabb nő érkezik kísérőjével. A nő bemegy, a kísérő marad, hallhatólag az enyémhez hasonló ideg- és lelkiállapottal. Lassanként ő is kezdi érezni, hogy milyen meleg van. Kabát le. Néhány perccel később a feleségem nevetgélését hallom, miközben az orvosnővel beszélget. A szomszéd kísérő nagy sóhaja után bentről újabb nevetgélés hallatszik, körömvágó csattogásával keverve. A szomszéd kísérp egyre hangosabban szuszog. Nem tudom, hogy késő van, és álmos, vagy stresszes, türelmetlen, nyugtalan, vay mindezek együtt, de hogy a sok mély lélegzetvétel a relaxációra való próbálkozás, annak nagy esélyét látom. Már lassanként egy és fél órája itt vagyunk, éjjeli 2 óra és 10 perc, viszonylag csend van, csak a beszélgetés hallatszik. Kikívánkozik belőlem egy ásítás, a szomszéd a falon álló írást böngészi, szintén nagyokat ásítva. Valószínű az evakuációs terv, az sem túl érdekes. Es kijött az egyik asszisztensnő, friss hírekkel, hogy még csak az elején vagyunk, még eltart egy ideig. Mellettem egy négykerekű rácsos szállító-alkalmatosság, melyen egy keveset üldögélek, és már hívnak is. Beöltözök, bemegyek. A fájások ritkák. Túl ritkák. 1 óra múlva ha nem változik valami hirtelen, perfúzió következik. Jó volna, ha nem kellene. Próbálkozunk mindenfélével, különböző pózok, fekve, térden, sétálva, az időköz és időtartam változik. A leggyakoribb állva. Szinte 4 óra van, és még mindig csak enyhék a fájások. Perfúzió következik. Ez egyet dob a dolgon, felgyorsul minden. Fájások, egyre erősebbek. Az asszisztensnővel és a szülésznővel felváltva vállaljuk a háttámla szerepét, közben hideg vizes és meleg teás borogatást használva a fájások elviselhetőbbé tevésére. Lassan már el sem tudom képzelni, mennyire fáj, de azt hiszem sokkal jobban, mint amiket én eddig éreztem, és ezt mind nem is mutatja ki, mert az endorfin sokat felfog belőle. Újabb jótanácsok alapján az ordítás nem segít, az arra elpazarolt energiát lehet erőteljes nyomásra is használni. Közben egy öv is előkerül, amelybe lehet kapaszkodni, és húzni, ezáltal is nagyobb erőt lehet kifejteni. Kreatív székely low-cost megoldás. Az öv nagyokat roppan, néha gondolkodom, vajon mennyit bír ki, a másik oldalát néha ketten tartják. 5 óra is elmúlt, én már kezdek nagyon fáradt lenni, és már ígyis sokkal többet eltűrtem, mint amit gondoltam, hogy kibírok. Mást nem tehettem, csak tűrtem, mert tehetetlen voltam. Apróságokon kívül semmit nem tudtam tenni a fájdalom megkönnyítésére, a folyamat felgyorsítására. Talán ez volt a legrosszabb az egészben.5:15 körül kimentem, levettem a műtős ruhámat. kb 20-25 perc üldögélés után egy fiú mély, rekedt basszushagon felsírt. Behívtak, hogy megszületett, készítsek fotót. Még a köldökzsinór nem volt elvágva, a feleségem mellén feküdt, véresen, fáradtan. Ő Ákos, a fiunk. Gyorsan pár kattintás, futás ki, mielőtt kidőlök. Kevesebb mint 1 percre rá, egy másik fiú is felsírt, neki jóval magasbb volt a hangja.
Kiegészítettem a gondosan előkészített SMS-t az adatokkal, 4100 gramm, 51 cm, Roth Ákos, és küldés. Hozták ki a babát, még készítettem egy képet a már megtisztított, ordító, bepólyázott babáról. Ezután még kb fél órát varrták Kingát, aztán láthattam. Boldog volt, mosolygott, azt mondta, az egészet pozitívan élte meg. A szakik szerint könnyű szülése volt, el sem merem képzeli, milyen a nehéz szülés. Ez vasárnap hajnalban volt, legközelebb élőben pénteken láthattam, addig voltak kórházban. Kingát látogattam, egyre javult az állapota, első nap még tolókocsiban hozták ki, aztán már sétálni is tudott.



Azóta már eltelt néhány hét, már sok mindent megéltünk együtt, például első séta, fürdetések, altatások, néhány nehezebb éjszaka (szerencsére ez sem annyira nehéz mint sok másnak) amikor a baba 2-3 óránként kért enni, mindig egy órát evett, és utána még egy órába telt elaltatni. Amúgy csendes baba, szép baba, ügyes baba. És nem tudom mindenki ennyire elfogult-e a gyerekével kapcsolatban, de én nagyon elfogult vagyok. És hihetetlen érzés. Szavakkal nem lehet kifejezni azt, hogy milyen amikor rádmosolyog, milyen amikor szólsz, és figyel, milyen, amikor sír, és az ölödben megnyugszik. Milyen, amikor nagyon nyűgös, és az ölödben elalszik. Kifejezhetetlen, milyen az, amikor tudod, hogy nem jó, hogyha túl sokat foglalkozol vele, de nem tudod letenni. Tudod, hogy nem jó, ha sír, és egyből felveszed, de nincs szíved hagyni sírni. Elcsodálkozol azon, hogy órákon át tudnád bámulni, bármilyen fáradt vagy. Mindezekre nincsenek szavak. Nincs ami értékesebb lenne, ami többet érne.

érzések, avagy hogy vagy? 2. rész

Egy dalszöveg arról, ahogy most érzem magam. A latin rész fordítását is érdemes megkeresni. Evanescence rulz:

I still remember the world
From the eyes of a child
Slowly those feelings
Were clouded by what I know now

Where has my heart gone
An uneven trade for the real world
Oh I... I want to go back to
Believing in everything and knowing nothing at all

I still remember the sun
Always warm on my back
Somehow it seems colder now

Where has my heart gone
Trapped in the eyes of a stranger
Oh I... I want to go back to
Believing in everything

[Latin hymn:]
Iesu, Rex admirabilis
Et triumphator nobilis,
Dulcedo ineffabilis,
Totus desiderabilis.

Where has my heart gone
An uneven trade for the real world
Oh I... I want to go back to
Believing in everything
Oh, Where

Where has my heart gone
Trapped in the eyes of a stranger
Oh I... I want to go back to
Believing in everything

I still remember.

 És a videó is hozzá, hogy meghallgathasd: