Újabb visszatekintés, ezúttal a 2014-es évemre.
3 Or don’t you know that all of us who were baptized into Christ Jesus were baptized into his death? 4 We were therefore buried with him through baptism into death in order that, just as Christ was raised from the dead through the glory of the Father, we too may live a new life.5 For if we have been united with him in a death like his, we will certainly also be united with him in a resurrection like his. 6 For we know that our old self was crucified with him so that the body ruled by sin might be done away with,[a] that we should no longer be slaves to sin— 7 because anyone who has died has been set free from sin.
8 Now if we died with Christ, we believe that we will also live with him. 9 For we know that since Christ was raised from the dead, he cannot die again; death no longer has mastery over him. 10 The death he died, he died to sin once for all; but the life he lives, he lives to God.
11 In the same way, count yourselves dead to sin but alive to God in Christ Jesus. 12 Therefore do not let sin reign in your mortal body so that you obey its evil desires. 13 Do not offer any part of yourself to sin as an instrument of wickedness, but rather offer yourselves to God as those who have been brought from death to life; and offer every part of yourself to him as an instrument of righteousness. 14 For sin shall no longer be your master, because you are not under the law, but under grace. (Rom 6:3-14)
Az éjjel furcsa álmom volt. Nem hiába mondják, hogy az alvás a kreativitás forrása. Újra középiskolában voltam, egy félévzáráshoz közel levő kémiaórán, felmérőjavításon. Furcsa volt, valósághű, de valahogy tudtam, hogy nem lehetek ott. A kémialabor ajtaja nyitva, néhányan kint álltunk. Megláttam egy létraszerűséget, egy fából készült feljárót, nem tudtam hova vezet, s győzőtt a kíváncsiság, elindultam felfele. Öreg lépcsők voltak, nagyon nyikorogtak. A tanárnő rámszólt, hagyjam abba, mert zavarom, és éppen az én felmérőmet javítja. Nem vettem túl komolyan. Kicsit megálltam, de nemsokára tovább indultam. Újabb nyikorgás. A tanárnő dühösen rámszólt, hogy mostmár tényleg elég legyen, ez már több a soknál, hogy milyen szemtelen vagyok, és a felmérőm valahol 7.25 és 7.50 között van, de mivel szemtelen voltam, inkább csak 7.25-öt ad, kérte is az ellenőrzőm, hogy beírja a 7.25/7-et. Oda is adtam, be is írta.
Valahogy még mindig tudtam, hogy ez nem a valóság. Sőt, ami még több, tudtam, hogy én akkor 7.50/8-at kaptam, és valahonnan a következő percben előkerítettem az ellenőrzőmet, amelyben 7.50/8 szerepelt, sőt, le is voltam már zárva, ezzel a jeggyel számolva. Gondolkodtam, most akkor mit tegyek. Aztán úgy döntöttem, "most" nem teszek semmit.
Ezután felmentem a feljárón, éps mintha új történet kezdődött volna. Két elemis gyerek gubbasztott ott, nem tudom már, hogy guggoltak vagy a földön ültek. Beszélgetek, suttogva. Egyszercsak egyik ismerősöm került szóba, az egyik gyerek kérdezte a másikat: "HA XY meghal, szerinted táncolni fognak a temetésén?" A másik gondolkodott a válaszon, én elmosolyodtam, mert egyértelműen tudtam, hogy a válasz igen, mert már megvolt a temetése, hallottam róla, és örültek az emberek, vele együtt örültek, amennyire egy barát, ismerős, rokon búcsúztatásakor az ember örülni tud.
És ekkor felébredtem. Tudtam, hogy három dolgot LE KELL ÍRNOM, a kémiaórás történetet, a két gyerek beszélgetését, és egy alternatív időelméletet, amelyben a kémiaórás dolog "belefér". Szóval hajnali 5 óra van, és én felkeltem, és gépelem az álmom és az alternatív időelméletem. Szóval a három dologból kettőt már leírtam. Az első a múltról szólt. A másodikot nem tudtam hova tenni, egész addig amíg fel nem ébredtem teljesen, és el nem gondolkodtam rajta... és fura... ismerősöm, XY még él, és ez nem baj, de ha az idővel való kapcsolatot veszem, ez lehet jövőkép. Nem tudom, hogy így lesz-e pontosan, de amennyire XY-t ismerem, el tudom képzelni.
Szóval múlt és jövő. És elmélkedés az időről. Hogyan képzeljük el az időt? Hallottam már idősíkokról, meg egyenesekről. Most az álmom alapján alakítom, formálom tovább az idő egyenesként való ábrázolását. Tegyük fel, hogy egy ember ideje egy egyenes. Valamikor megszületik, valamikor meghal az ember, ez a két pont biztos rajta van az egyenesen, és ez a két pont meghatároz egy egyenestm a születéstől a halál fele. Ha nagyon pontos akarok lenni, akkor ez már irányított egyenes, azaz vektor. De mi van, ha én bele akarom foglalni a modellbe az álmom történéseit, azaz, hogy egy adott ponton két különböző alternatív valóságban létező ember időegyenesei valahol találkoznak, egy ideig együtt mennek (ottvoltam kémiaórán, de csak egy példányban, tehát a két alternatív valóság két különböző énje helyett egyetlen egyesített tudatú személy volt, aki ismerte az alternatív valóságot, kapcsolata volt vele, ugyanis elérte a régi ellenőrzőt, azonban most egy másik opcióba pillantott bele), majd újra különválnak (én most itt vagyok, de ha léteznek alternatív valóságok, a másikból sem tűnhettem el, tehát ott is élek tovább). Ebből kiindulva már nem is egyenesről beszélünk, mert két egyenesnek nem lehet közös szakasza, csak egyetlen közös pontja lehet. Ha két egyenesnek több közös pontja van, mint egy, akkor a két egyenes valójában egy és ugyanaz. Tehát egy ember ideje "majdnem" egy egyenes, DE vannak rajta töréspontok, melyek eltérítik, tehát mar nem is egyenes, hanem félegyenes (kb fogantatásig, mivel ekkor még az alapirányt nem hiszem befolyásolná bármi is), szakaszok sokasága, és egy újabb félegyenes (halál után, erről nem sokat tudok, de feltételezem, az irány nem változik). Tehát az irányítás egyértelműen adott, akár síkban, akár térben, az irány azonban változik a töréspontokban.
Mik határozzák meg a töréspontokat? Találkozások, beszélgetések, gondolatok, hatások, kölcsönhatások, röviden a környezet. Az egyenes modell változtatására az alternatív valóságok találkozása miatt volt szükség, azonban emiatt át is alakult az időmodell valami komplexebbé, amely nem csak az időt írja le, mert egyben a szociális interakciókat is magába foglalja. Az idő meghatározza az irányítást minden pillanatban, de az aktuális vektor irányát a találkozások, a beszélgetések, az újévi fogadalmak, és még sok más változtathatja.
Ebbe a modellbe belefér az időutazás is, amely egy sokszög megjelenését okozza. És ez így jó. Ennyi az ennyi az elmélkedésem az időről és a társadalmi (kölcsön)hatásokról. További részletek majd a filozófia teljes kidolgozása után...