Kusza gondolat-kavalkád

Rég nem írtam. Rég nem éreztem. Rég nem gondolkodtam. Rég nem féltem.

Csak vagyok, mint egy robot. Nap nap után. Néha elgondolkodom a miérten. Talán mert így könnyebb. Könnyebb menekülni. Könnyebb elbújni a mindennapokban. Néha szép, néha fáj, néha ütős, néha lágy. De a miért mindig ott van. Ott rejtőzködik a mit miért? kérdés, a miért velem?, a miért most?, vagy éppen a miért nem? És választ nem ad senki. Ordítanék, de nincs kinek. Senki nem tudja a válaszokat. Megtalálni őket reménytelen. Elvesztek. Elvesztek a válaszok, elvesztek az emberek, akik segítenének, elvesztem. Elvesztettem őket. És már nincs visszaút. Egyirányú az út amire léptem. Talán, valahol, valamikor, valamerre megtalálok egy másik útat, ami visszavisz egy nagy kerülővel. Talán nem. Eltévedtem. De megyek tovább. Nem tudom hogyan, nem tudom kivel, nem tudom miért, nem tudom merre, de megyek. Meg nem állhatok. Mert nyomaszt egy helyben állni. Még jobban mint céltalanul hajtani. Hajszolni álmokat, vágyakat, embereket, keresni barátokat, hogy legyen aztán akit elveszíteni, hogy legyen akit ne tudjak megvigasztalni, hogy legyen akit el tudjak tolni magamtól hülyeségeimmel. Könyörtelen tud lenni az élet. De miért? ... Mit akarok? Nem tudom... De ez a játék kezd unalmas lenni. Túl sok körből kimaradnék? Túl sok egyest dobnék? Mindenki más kiszállt már? Vagy csak gondolkodnak a lépéseken? Vagy már beértek? Nem tudom. Nem látom a játéktáblát, csak nagy pusztaságot.