álmok

Álmodunk minden szép dologról, például világbékéről. Az ember azt hinné, már jó úton halad a világ: elég sok országban eltörölték a halálbüntetést, meg fejlődik a tehnika (használható mindenféle bűnügyek lenyomozására, emberek ártatlanságának/bűnösségének bizonyítására), az igazságszolgáltatás (mondjuk ez lehet inkább olyan helyeken, ahol az ezen a területen dolgozó emberek fizetése és hozzáállása olyan, hogy a korrupció nullázza le a fejldődést).

Osama Bin Laden már rég beismerte, hogy ő rendelte el a 9/11-et (WTC, Pentagon, repülők). Az Egyesült Államok a világ egyik legfejlettebb nagyhatalma. Mégis ma jött a hír (mindenhonnan), hogy sikerült megölni Osama Bin Laden-t. Nem vagyok Osama Bin Laden-párti, az Al-Qaida sem fizet nekem ezért. De elég furcsának találom, hogy az AEÁ hadserege megtalálja, hol van Bin Laden (persze az emberei védekeznek, merthogy állítólag tüzet nyitottak az amerikaiakre, sőt, egy helikopterüket le is lőtték), és valahogy úgy sül el, hogy fejbelövik. Ezt még valahogy nehezen el tudom fogadni, biztos Bin Laden eszeveszettül védekezett, sőt lehet hogy fegyver is volt nála, és hát az AEÁ hadserege kábítólövedékekről soha az életben nem hallott, meg aztán gázokról sem, vagy lehet be is vetették ezeket, de Bin Ladenék gázmaszkban voltak és be voltak oltva a világ összes kábítóanyaga ellen.

Ha nagyon a részletekbe akarok mászni, a hírek azt írják, hogy egy nőt használt emberi pajzsként Bin Laden, aki szintén meghalt. A nő testalkatát nem ismerem (lehet egész Bin Ladent körülvette elölről is meg hátulról is, ezért lehetett csak a fejét eltalálni), meg az amerikaiak taktikáját sem. Nem kötekedni akarok, de nagyon úgy tűnik, hogy a parancs nem éppen az elfogás volt. Vagy ha netán igen, akkor csak nem a legjobbakat vetették be erre az akcióra, vagy ha igen, akkor meg az AEÁ hadserege gyengébb, mint ahogy elvártam.

Lényegtelen. Én jobban örültem volna, ha elfogják, és börtönbe zárják. Életfogytiglanra be lett volna zárva. De ez csak személyes vélemény. Ami a legjobban elszomorít, a nagy tömegek reakciója. És ebből is talán a legjobban az Államok elnökének, Barack-nak a hozzászólása (Justice has been done - Igazságot szolgáltattunk-Igazság szolgáltatódott). Szóval ez az igazságszolgáltatás. Szemet szemért, fogat fogért. Ettől most biztos leáll a terrorizmus. Biztos mindenkinek, akinek a hozzátartozóival valami lett 9/11, most jobb lesz az élete. Csak néhány reakció emberektől : ("Csodálatos", "Magamon kívül vagyok az örömtől", "El vagyok ragadtatva").

Szóval álmodunk világbékéről. Akik vezetnek, álmodnak arról, hogy ezt fegyverekkel és a rossz emberek megölésével el lehet érni. Ebben az egyik hiba, hogy a rossz embert úgy tűnik az alapján állapítják meg egyesek, hogy hány embert megölését rendelte el és kinek az oldalán áll (Kíváncsi lennék egy statisztikai összehasonlításra a Bin Laden és az AEÁ parancsnokai adataival - nem vagyok biztos Bin Laden benne-lenne a top10ben). A másik hiba, hogy emberek akarják eldönteni, hogy ki a jó és ki a rossz. Az a gyümölcs, ami a Jó és Rossz tudásának a fáján volt, nem adta meg ezt a tudást. Nekem nem. És nem hiszem, hogy sok embernek megadta volna.

gondolat-kavalkád

Rég nem írtam ide. A személyes, velem történt dolgok száma, melyeket tényleg meg szerettem volna osztani, nagyjából nullára csökkent, illetve talán még negatívba is lement (előfordult, hogy beszélgetésben megosztok ezt-azt, amit rögtön vissza akarok szívni, de sajnos nem találom a Beszéd-blog bejegyzés törlése gombot). Most kiengedem magamból. Ide.

Az elmúlt időszakban elég sok minden történt velem, egészen színes érzéskavalkád kavargott bennem: kezdve a régi énemből visszatérő nekem semmi nem akar összejönni, az "ez az én szerencsém érzéstől a boldog kéne legyek, mert mindenem megvan (feleség, lakás, munka)" érzésen át egészen a magány egy hihetetlenül lehangoló formájáig, a nincsenek barátaim, a mi a célom ebben az életben érzés, meg a többi hasonló. Szóval talán még én is élek magamban :) elég szkizofrénül hangzik. De lehet, hogy mégsem. Lehet, hogy ezek csak általános emberi érzések. Ennek ellenére még nem teljesen értem, hogy lehetek magányos a szerető feleségem mellett, akit én is nagyon szeretek. Nem teljesen értem, miért érzem úgy, hogy nincsenek barátaim. Talán mert sokszor úgy érzem, nincs időm senkire? Talán mert sokszor úgy érzem, senkinek nincs ideje rám? Talán mert egy blogba írom életemet, mikor felismerek dolgokat benne, vagy esetleg egy mondatot kiteszek messzendzserre sztátuszba, és esetleg egy-két ember rákérdez, mert furcsának tartja? Lehet, hogy valójában ők a barátaim (akik a blogomat olvassák, akik a messzendzser sztátuszomra rákérdeznek -- még az is lehet, nem azért, mert furcsának tartják, hanem mert tényleg érdekli őket, csak a régi jó paranojás énem nem nagyon fogad el ilyesmiket). Én, infós, utálom ezt az internetet, mert ilyen dolgokra lehet használni, és mert sokan, köztük én is ezáltal eltávolodnak az emberektől.

És nagyjából ezek az érzések kavarognak bennem MOST, amikor egy olyan hétvége után vagyok, amiről szinte én sem tudom elhinni, hogy létezett. Láttam egészen hihetetlen dolgokat. Történtek számomra hihetetlen dolgok, egy karnyújtásnyira tőlem. Szószerint. Történtek számomra hihetetlen dolgok bennem, melyekre mások talán sóvárogva vágynak. És mégis a legjobban annak örülök, hogy volt egy kevés időm emberekre, volt időm egy keveset beszélgetni, és tudtam segíteni rajtuk - úgy éreztem, és ezt remélem. És ezt akarom csinálni. Ezt már évek óta tudom. És éppen ebben a pillanatban sikerült valakinek rávenni, hogy megkérdőjelezzem a motivációmat, hogy vajon nem azért teszem-e, hogy barátaim legyenek? A válasz számomra is néha bizonytalan, de érzem, mekkora csata folyik az Örök Győztes és valaki más között, hogy meggyőzzön engem az igazságról.

Egyelőre ennyi. Nagyon sok minden kavarog még bennem. Már ennyi, amennyit leírtam is valószínűleg túl zavaros. De nem érdekel. Ez vagyok. Zavaros. Nem tudom a célom. Tudom mi a vágyam, de nem tudom a lépéseket.