RIP Steve Jobs

Néha az élet fejbever egy téglával. Ne add fel. Meg vagyok győződve, hogy az egyetlen dolog ami miatt nem adtam fel az volt, hogy szerettem amit csináltam. Meg kell találnod amit szeretsz. És ez ugyanúgy érvényes mind a munkára, mint a szereletteidre. A munkád fogja betölteni életed nagy részét, és az egyetlen mód arra, hogy igazán elégedett légy, az, hogy valami olyat tegyél amiről azt hiszed, hogy nagyszerű. És az egyetlen mód arra, hogy valami nagyszerűt csinálj, az, hogy szeresd amit csinálsz. Ha még nem találtad meg mi az, keress tovább. Ne állj le. Teljes szíveddel tudni fogod, mikor megtaláltad. És mint minden csodálatos kapcsolat, ez is egyre jobb lesz, ahogy az évek telnek. Tehát keresd azt, amit szeretsz csinálni, amíg megtalálod. Ne állj le. (Steve Jobs, 1955-2011).

idézet

Fűben, virágban, dalban, fában, születésben és elmúlásban, mosolyban, könnyben, porban, kincsben, ahol sötét van, ahol fény ég, nincs oly mélység, amiben Ő benne nincsen. (link) 

Visszatekintés

Hali.
Régóta nem írtam. Most pótolom egy kicsit. Megpróbálok mégis rövid lenni, de mégis hosszú lesz.
Szóval ma szeptember 19 van. Kereken két éve, ugyanezen a napon nagy nap volt. Budapesten voltunk a barátnőmmel, egy gyönyörű napon kockákhoz illően Sun - akkor még létezett - Java workshopra mentünk :) Tanultunk, szórakoztunk, ettünk, ittunk, stb. Eljött a késő délután, séta következett a Margitszigeten, kettesben. Eljött a naplemente, tökéletes pillanat a leánykérésre, hát nem hagytam ki.
Ezután jött a három próba, amit a szőke hercegnek (akármennyire nem érzi magát hercegnek) ki kellett állnia. Kiálltam, felhúztam a gyűrűt az ujjára, ezután az ehhez az eseményhez kapcsolótó emocionális fellángolások lecsendesedése után egy kicsit hivatalosabbá tettük az egészet úgy, hogy a szülőkkel is közöltük a modern kor előnyeit kihasználva telefonon a történéseket.

Három hónappal és egy nappal később megvolt a hivatalos eljegyzésünk szűk családi körben szüleinkkel és nagyszüleinkkel, ezután már jöttek a nagy előkészületek a nagy napra.

Az előkészületek sok kalanddal jártak, azonban a legfurcsább az volt, hogy úgy tűnt, mintha majdnem mindenki le akarna beszélni a házasságról. Egyesek kevésbé direkten, csak említve, hogy ilyen nehéz, s olyan nehéz... mások egyenesen megmondták, hogy teljesen fölöslegesnek látják. Előfordult, hogy hosszasan próbáltuk egymást meggyőzni a saját igazunkról, akár magánbeszélgetésben, akár nagyobb társaságban. A végeredmény az lett, hogy nyilvánosan soha senki nem ismerte be, hogy a másiknak van igaza. A nem nyilvánosról nem tudom. Azt tudom, hogy én még mindig úgy tartom, hogy igazam volt. Mindenesetre akármennyire zavartak ezek a beszélgetések, mégis valahogy szívesen beszéltem erről, mert így utólag visszatekintve csak jobban megerősített, szóval köszönöm mindenkinek , aki bármilyen formában megpróbált lebeszélni.

Az előkészületeket számtalan (vagy legalábbis több mint három) kellemetlen esemény fűszerezte, de nem változott sem a döntés, sem a szervezés semmiben ezek miatt. Ennek utólag örülök. Viszont elég kemény lecke volt, ahogy láttam, hogy hogyan lehet a bánatban örülni. Vagy hogyan nem lehet. Vagy egyáltalán mi a következménye, ha az ember a bánat helyett örül, ezzel a hagyományt teljesen semmibe véve, és mi erre a környezete reakciója, aki nem érti meg, hogyan lehet a bánatban örülni.

Tehát az esküvő előtt számtalanszor adódott alkalom, amikor megkérdőjelezték, hogy van-e valami értelme ennek az egésznek. Adódott olyan alkalom is, amikor mi is megkérdőjeleztük, hogy lehet, hogy halasztanunk kellene, mert nagyon sok minden arra utal, hogy nem kellene megtörténjen. Vagy legalábbis még nem. De mégis meglett, és tavaly, 2010 szeptember 11.-én megtörtént a visszavonhatatlan (tudom, ezt sok ember megkérdőjelezi... és jönnek az érvek a válások iszonyúan nagy számával). Azt a napot azt hiszem sosem felejtem el. Az előtte levő hét elég szörnyű volt, borús, munkás, stb... és szombatra mintha minden megváltozott volna... kisütött a nap, minden úgy tűnt, hogy úgy megy, mint a karikacsapás. Nagyon jót buliztunk. De nem akarom részletezni mennyire felejthetetlen nap volt, mert még most is elég részletesen el tudnám mesélni. Alább egy kis videó az esküvőről és környékéről, néhány fotóval.



Tehát egy éve, egy hete és egy napja vagyok házas ember. És azt hiszem elmondhatom, hogy a sok ijesztgetés, készülj fel a legrosszabbra figyelmeztetések ellenére az elmúlt évem gyönyörű volt. Talán a leggyönyörűbb az eddigiek közül.

Ezt már lehet néhányan tudják, néhányan olvasták... a házasságom, a feleségem az egyik ok, amiért boldog vagyok. És a boldogságot mint egy hosszantartó állapotot értem, mely nem összetévesztendő a vidámsággal, mint pillanatnyi kedélyállapot. És ez a boldogság már évek óta tart, és remélem még évekig fog, és még akkor is bennem van, ha néha rám is tör egy kicsit a szomorúság, el is merülök az élet aprócska gondjaiban, előjön a nosztalgiázó enyhén depressziós énem.

Szóval csak ennyi. Ne hagyd, hogy elijesszen a világ az álmaidtól, a szerelmedtől, az életedtől. Várj, ismerkedj, csalódj, érezd a fájdalmat, mosolyogj, kelj fel, és kezd elölről, és ismételd mindaddíg, amíg megtalálod azt, akire vártál. Nem tudom hogy ismered fel. Csak felismered s kész. Túl egyszerű volna ha ez elsőre menne. Ha csak nappalból, fényből állna az élet, csak vidámságból, mindig félnél a sötétségtől, hogyan csodálhatnád meg az ég tengerén a csillagok ragyogását, melyet a nap fénye teljesen elnyom napközben? Ehhez szükséged van az éjjelekre.

álmok

Álmodunk minden szép dologról, például világbékéről. Az ember azt hinné, már jó úton halad a világ: elég sok országban eltörölték a halálbüntetést, meg fejlődik a tehnika (használható mindenféle bűnügyek lenyomozására, emberek ártatlanságának/bűnösségének bizonyítására), az igazságszolgáltatás (mondjuk ez lehet inkább olyan helyeken, ahol az ezen a területen dolgozó emberek fizetése és hozzáállása olyan, hogy a korrupció nullázza le a fejldődést).

Osama Bin Laden már rég beismerte, hogy ő rendelte el a 9/11-et (WTC, Pentagon, repülők). Az Egyesült Államok a világ egyik legfejlettebb nagyhatalma. Mégis ma jött a hír (mindenhonnan), hogy sikerült megölni Osama Bin Laden-t. Nem vagyok Osama Bin Laden-párti, az Al-Qaida sem fizet nekem ezért. De elég furcsának találom, hogy az AEÁ hadserege megtalálja, hol van Bin Laden (persze az emberei védekeznek, merthogy állítólag tüzet nyitottak az amerikaiakre, sőt, egy helikopterüket le is lőtték), és valahogy úgy sül el, hogy fejbelövik. Ezt még valahogy nehezen el tudom fogadni, biztos Bin Laden eszeveszettül védekezett, sőt lehet hogy fegyver is volt nála, és hát az AEÁ hadserege kábítólövedékekről soha az életben nem hallott, meg aztán gázokról sem, vagy lehet be is vetették ezeket, de Bin Ladenék gázmaszkban voltak és be voltak oltva a világ összes kábítóanyaga ellen.

Ha nagyon a részletekbe akarok mászni, a hírek azt írják, hogy egy nőt használt emberi pajzsként Bin Laden, aki szintén meghalt. A nő testalkatát nem ismerem (lehet egész Bin Ladent körülvette elölről is meg hátulról is, ezért lehetett csak a fejét eltalálni), meg az amerikaiak taktikáját sem. Nem kötekedni akarok, de nagyon úgy tűnik, hogy a parancs nem éppen az elfogás volt. Vagy ha netán igen, akkor csak nem a legjobbakat vetették be erre az akcióra, vagy ha igen, akkor meg az AEÁ hadserege gyengébb, mint ahogy elvártam.

Lényegtelen. Én jobban örültem volna, ha elfogják, és börtönbe zárják. Életfogytiglanra be lett volna zárva. De ez csak személyes vélemény. Ami a legjobban elszomorít, a nagy tömegek reakciója. És ebből is talán a legjobban az Államok elnökének, Barack-nak a hozzászólása (Justice has been done - Igazságot szolgáltattunk-Igazság szolgáltatódott). Szóval ez az igazságszolgáltatás. Szemet szemért, fogat fogért. Ettől most biztos leáll a terrorizmus. Biztos mindenkinek, akinek a hozzátartozóival valami lett 9/11, most jobb lesz az élete. Csak néhány reakció emberektől : ("Csodálatos", "Magamon kívül vagyok az örömtől", "El vagyok ragadtatva").

Szóval álmodunk világbékéről. Akik vezetnek, álmodnak arról, hogy ezt fegyverekkel és a rossz emberek megölésével el lehet érni. Ebben az egyik hiba, hogy a rossz embert úgy tűnik az alapján állapítják meg egyesek, hogy hány embert megölését rendelte el és kinek az oldalán áll (Kíváncsi lennék egy statisztikai összehasonlításra a Bin Laden és az AEÁ parancsnokai adataival - nem vagyok biztos Bin Laden benne-lenne a top10ben). A másik hiba, hogy emberek akarják eldönteni, hogy ki a jó és ki a rossz. Az a gyümölcs, ami a Jó és Rossz tudásának a fáján volt, nem adta meg ezt a tudást. Nekem nem. És nem hiszem, hogy sok embernek megadta volna.

gondolat-kavalkád

Rég nem írtam ide. A személyes, velem történt dolgok száma, melyeket tényleg meg szerettem volna osztani, nagyjából nullára csökkent, illetve talán még negatívba is lement (előfordult, hogy beszélgetésben megosztok ezt-azt, amit rögtön vissza akarok szívni, de sajnos nem találom a Beszéd-blog bejegyzés törlése gombot). Most kiengedem magamból. Ide.

Az elmúlt időszakban elég sok minden történt velem, egészen színes érzéskavalkád kavargott bennem: kezdve a régi énemből visszatérő nekem semmi nem akar összejönni, az "ez az én szerencsém érzéstől a boldog kéne legyek, mert mindenem megvan (feleség, lakás, munka)" érzésen át egészen a magány egy hihetetlenül lehangoló formájáig, a nincsenek barátaim, a mi a célom ebben az életben érzés, meg a többi hasonló. Szóval talán még én is élek magamban :) elég szkizofrénül hangzik. De lehet, hogy mégsem. Lehet, hogy ezek csak általános emberi érzések. Ennek ellenére még nem teljesen értem, hogy lehetek magányos a szerető feleségem mellett, akit én is nagyon szeretek. Nem teljesen értem, miért érzem úgy, hogy nincsenek barátaim. Talán mert sokszor úgy érzem, nincs időm senkire? Talán mert sokszor úgy érzem, senkinek nincs ideje rám? Talán mert egy blogba írom életemet, mikor felismerek dolgokat benne, vagy esetleg egy mondatot kiteszek messzendzserre sztátuszba, és esetleg egy-két ember rákérdez, mert furcsának tartja? Lehet, hogy valójában ők a barátaim (akik a blogomat olvassák, akik a messzendzser sztátuszomra rákérdeznek -- még az is lehet, nem azért, mert furcsának tartják, hanem mert tényleg érdekli őket, csak a régi jó paranojás énem nem nagyon fogad el ilyesmiket). Én, infós, utálom ezt az internetet, mert ilyen dolgokra lehet használni, és mert sokan, köztük én is ezáltal eltávolodnak az emberektől.

És nagyjából ezek az érzések kavarognak bennem MOST, amikor egy olyan hétvége után vagyok, amiről szinte én sem tudom elhinni, hogy létezett. Láttam egészen hihetetlen dolgokat. Történtek számomra hihetetlen dolgok, egy karnyújtásnyira tőlem. Szószerint. Történtek számomra hihetetlen dolgok bennem, melyekre mások talán sóvárogva vágynak. És mégis a legjobban annak örülök, hogy volt egy kevés időm emberekre, volt időm egy keveset beszélgetni, és tudtam segíteni rajtuk - úgy éreztem, és ezt remélem. És ezt akarom csinálni. Ezt már évek óta tudom. És éppen ebben a pillanatban sikerült valakinek rávenni, hogy megkérdőjelezzem a motivációmat, hogy vajon nem azért teszem-e, hogy barátaim legyenek? A válasz számomra is néha bizonytalan, de érzem, mekkora csata folyik az Örök Győztes és valaki más között, hogy meggyőzzön engem az igazságról.

Egyelőre ennyi. Nagyon sok minden kavarog még bennem. Már ennyi, amennyit leírtam is valószínűleg túl zavaros. De nem érdekel. Ez vagyok. Zavaros. Nem tudom a célom. Tudom mi a vágyam, de nem tudom a lépéseket.

empátia

Egy ismerős blogjában olvastam. Ilyet még nem éltem. Minden egyes szó rám passzol. Mintha rólam írta volna.

Önzőség

Nem akarsz beszélni senkivel, kihagynál mindent és mindenkit az életedből.
Miért? Mert így könnyebb.
Mert mindig ugyanaz a "Hogy vagy?"... mindig ugyanazok a körök, azok a válaszok. Ha valaki nem tartja be a szabályokat, mindjárt feltűnik. "Meg se kérdi hogy vagyok", vagy ha mégis megkérdi: "Igazán érdekel?", vagy simán: "Most inkább hagyjuk, nincs kedvem beszélgetni".
Ezeket nem szabad. Mit is gondolna a másik?!
És akkor mégis megteszed! Persze közben lelkiismeretfurdalásod van, tudod jól, hogy mik lennének a helyes válaszok, de valahogy eleged van az egészből. Elfáradtál. Eleged van a lefutott körökből, s úgy lépsz ki belőlük, hogy nem figyelsz senkire és semmire... csak el innen, ki belőlük!

Talán van a napnak pár órája, amikor sisak fel, s belevágsz még egy körbe. Jól is érzed magad, de aztán megint: ha lehetne, nem beszélnél senkivel, vagy legalábbis senkivel azok közül, akiket ismersz, mert fennáll a veszélye, hogy akkor el kell mondani... Mit is? Magad sem tudod... De valami olyat, amiről nagyon nem akarsz beszélni. Vagy talán tartanak egy tükröt, és most semmi kedved abba se belenézni... Ha vigasztalni akarnak, akkor is rohannál, mert semmi baj, és egyébként sem hiszel benne, hogy ha lenne, akkor más tudna segíteni... Csak azt tudod, hogy ez most inkább rólad szól, mint bármi valaha...

És akkor körülnézel, és látod, ahogy kiteszed az embereknek a stopp táblát, ha túl közel jönnek. Vagy simán fogod magad, és igen, ezúttal te, aki "mindig helyesen cselekszik", elrohansz, hátat fordítassz, lelépsz, meg effélék...

S közben legbelül elképesztően vágysz arra, hogy valaki át tudja majd törni ezt a falat, anélkül, hogy engedélyt kapna rá. Persze tudod, hogy ez lehetetlen. Úgy tervezted meg az egészet.

Hazamész, bezárod az ajtót, s azt hiszed nyugi van. De magad elől nem futhatsz el. Nagy bölcsesség. Érzed az élcet, s tudod, hogy a helyén van. A fejedre szorítod a párnát... Aztán felébredsz... Ráébredsz.

dal

ma csak gitarozgattam, Bon Jovi dalokat. nagyon erdekes volt hallani es felismerni, hogy melyik dala eletenek melyik szakaszabol van (csajozas, szerelem, szakitas utan, stb...). Mar nehanyszor elcsodalkoztam hogy miket enekel, mikor odafigyeltem a szovegre, de ez a dal nagyon extrem. A cime az, hogy Isten hozott, barhol is vagy (sajat forditas, az angol cim Welcome to wherever you are). A dal nagyjabol az onelfogadasrol szol, es az egyik legkemenyebb erv is szerepel benne:

When you want to give up and your heart's about to break
Remember that you're perfect, God makes no mistakes

Azaz magyarra forditva: mikor fel akarod adni es a szived majdnem meghasad, ne feledd, tokeletes vagy, Isten nem kovet el hibakat.



Az egesz dalszoveg nagyon vagany, erdemes figyelmesen vegighallgatni.

ez mi?

A videó Jamie Pierre-t mutatja be, amint 2006-ban a legmagasabb síesés (ski-drop-ra jobb fordítást nem találtam) akkori világrekordját megdönti 77.2 méteres zuhanásával, amely végén fejreesett, két métres lyukat fúrva a hóban és semmi baja nem lett. Ezután visszavonult az extrém sízésből. Tényleg a csúcson hagyta abba.



Az elején mond valamit, egész pontosan:

Everyone's looking at me like I'm a nutjob but I want you guys to seriously think about God and Jesus Christ dying on the cross for you. This is my image to you, think about it after you see this, 'cause I wanna see all you guys in heaven.

Magyar fordításban kb. így hangzik:

Mindenki  úgy néz rám mint valami őrültre, de én azt akarom, hogy komolyan gondolkodjatok el Istenről és Jézus Krisztusról aki meghalt a kereszten értetek. Ez ez én képem számotokra, gondolkodjatok el rajta, miután megnéztétek ezt, mert mindannyiótokkal akarok találkozni a mennyben.

hit? bizalom? őrültség?

Jamie azt mondta, hogy azért teszi, hogy a felnyithassa a szemét és megpróbálja a kereszténységbe vetett hitét. Végkövetkeztetése:

Fején találtam a szöget. Abban, hogy sértetlenül túléltem, és hogy pontosan oda érkeztem, ahova számoltam - szerepet játszott a hitem.

Persze mindehhez még hozzáfűzném, hogy az ötlete nem egy vasárnapi sízés közben született, hogy na most leugrok innen, és senkinek, még a legelitebb sízőknek sem ajánlja: körülbelül hét évig figyelte a helyet, és készült amíg megfelelőnek találta a körülményeket és felkészültnek érezte magát.

Szóval én sem tudom eldönteni, hogy ezt most hova soroljam a "hit? bizalom? őrültség?" kategóriák közül. De az tény, hogy épeszű ember ilyet nem csinál, főleg, hogy családja van. Viszont nem mindenki mond el előtte egy imát, és hisz abban, hogy sikerülni fog, vagy bízik Valakiben (számomra elképzelhetetlenül erősen) - mert ezek nélkül ezt egy hősies öngyilkossági kísérletnek is fel lehet fogni, legalábbis szerintem.

Forrás: natives